|
|
A
Református Montessori Iskola 2000 szeptemberében nyitotta meg kapuit a
10-es Számú, Kolozsvár-Tóvidéki Református Gyülekezet keretében. Olyan
hívő református szülők és tanárok hozták létre, akik hittek abban, hogy
a változó világba született gyermekeiknek szilárd keresztyén értékrendre
és Istenbe vetett élő hitre, ugyanakkor kritikus, kreatív, autonóm gondolkodásra
van szüksége. Célkitűzéseik megvalósításához gyermekre szabott, cselekvésközpontú,
érdeklődés-vezérelt módszer után kutattak, és így akadtak rá a Maria Montessori
által kifejlesztett pedagógiai rendszerre.
2000
óta sokat változott-alakult iskolánk pedagógiai arculata, de hitvallásunkhoz,
értékeinkhez, amelyekkel indultunk, és amelyek az évek során mind inkább
kikristályosodtak, változatlanul ragaszkodunk, és hiszünk bennük. Iskolánk
mint intézmény ugyanakkor mostanra kinőtte az alapító Tóvidéki Református
Gyülekezet jogi kereteit, ezért a 2010/2011-es tanévtől már a szülők és
tanárok által létrehozott Pro Schola Montessori Egyesület részeként folytatja
tevékenységét. A gyülekezet mint szellemi-lelki háttér továbbra is iskolánk
fő támogatója, partnere marad.
Nem
vagyunk hagyományos értelemben vett magániskola, ezért a tandíj meghatározásánál
nem az egy gyermekre jutó költség összegéből indulunk ki, hanem a hozzáférhetőséget
tartjuk szem előtt, hogy a gyermekek, családok minél szélesebb köre részesülhessen
a Montessori módszer és a keresztyén nevelés áldásaiban. Az iskola működése
így nagymértékben köszönhető azoknak a támogatóinknak, akik szellemi tőkét
látnak munkánkban, és anyagilag is hozzájárulnak az intézmény fenntartásához.
A
Református Montessori Iskola a jövőben is olyan keresztyén közösség kíván
lenni, amely a Montessori-pegadógia elvei és eszközei által részesíti
diákjait minőségi oktatásban. Bízunk benne, hogy egyre többen felismerik
azokat az értékeket, amelyeket iskolánk képvisel, és érdemesnek tartják
munkánkat tevékenyen támogatni, valósan előmozdítva egyúttal a sokat hiányolt,
és oly sokak által áhított oktatási reformot is.
|
|
|